A pénzügyi piacok számos zűrzavaros időszakot megéltek már. Buborékok alakultak ki és pukkadtak ki, gazdaságok kerültek recesszióba, a befektetők pedig újra és újra olyan pillanatokkal szembesültek, amikor a bizonytalanság szemlátomást felülírta a józan döntéshozatalt.
Kevés esemény hagyott azonban olyan mély nyomot, mint a nagy gazdasági világválság.
Mi volt a nagy gazdasági világválság?
Az 1929-ben kezdődő és az 1930-as évek jelentős részén át elhúzódó nagy gazdasági világválság a modern ipari korszak leghosszabb és legmélyebb gazdasági visszaesésévé vált. Ami az Egyesült Államokban indult, hamarosan globális gazdasági válsággá terebélyesedett.
A mértéke rendkívüli volt. Az Egyesült Államokban a gazdasági kibocsátás nagyjából 30%-kal esett vissza, a munkanélküliség pedig 1933-ra megközelítette a 25%-ot. Az ipari termelés összeomlott, bankok ezrei mentek csődbe, vállalkozások zártak be, a nemzetközi kereskedelem pedig meredeken visszaesett. Emberek milliói számára a válság a munkahely, a jövedelem, sőt egyes esetekben az egész életen át félretett megtakarítás elvesztését jelentette.
A nagy gazdasági világválság legismertebb jelképe máig az 1929. októberi Wall Street-i tőzsdekrach. A krach önmagában azonban csak a történet egy részét meséli el.
Mi vezetett a nagy gazdasági világválsághoz?
Az amerikai gazdaság már 1929 októbere előtt gyengülni kezdett, miközben a pénzügyi piacokon és a bankrendszerben egyaránt sérülékenységek halmozódtak fel. A tőzsdei összeomlás önmagában nem okozta a nagy gazdasági világválságot. Ehelyett napvilágra hozta és felerősítette azokat a problémákat, amelyek a felszín alatt már régóta érlelődtek.
Mi vezetett tehát valójában a modern történelem egyik legsúlyosabb következményekkel járó gazdasági válságához? Paradox módon a válasz az 1920-as évek rendkívüli optimizmusával kezdődik.
Az évtized gyors gazdasági növekedést és technológiai változást hozott az Egyesült Államoknak. Az autók, a rádiók és a háztartási gépek egyre elterjedtebbé váltak, a fogyasztói hitelezés bővült, a jólét pedig hatalmas bizalmat teremtett a jövő iránt.
Ez az optimizmus a Wall Streetet is elérte.
A Dow Jones ipari átlag nagyjából a hatszorosára emelkedett 1921 augusztusa és 1929 szeptembere között. Ahogy az árfolyamok kúsztak felfelé, egyre többen akartak részt venni a fellendülésben. Sok befektető számára a feltételezés egyszerűnek tűnt: ha a részvények évek óta emelkednek, miért is állnának meg most?
Az egyik különösen fontos tényező a tőkeáttételes, azaz margin kereskedés volt: részvények részben kölcsönpénzből történő vásárlása. A befektetők a részvény értékének csak töredékét tették le, a többit pedig kölcsönvették. Egyes esetekben a vételár mindössze mintegy 10%-át állták maguk.
Amíg az árfolyamok emelkedtek, a tőkeáttétel jelentősen megnövelhette a lehetséges nyereséget. Fordított irányban azonban ugyanígy működött. Amikor az árfolyamok estek, a tőkeáttétellel dolgozó befektetőknek további fedezetet kellett biztosítaniuk, vagy el kellett adniuk részvényeiket, ami tovább növelte a piacra nehezedő eladási nyomást.
Ugyanakkor az évekig tartó áremelkedés egyre spekulatívabb magatartásra ösztönzött. Egyes befektetők elsősorban nem a mögöttes vállalatok erőssége miatt vásároltak részvényeket, hanem azért, mert arra számítottak, hogy később még magasabb áron adhatják el őket.
A problémák pedig nem korlátozódtak a Wall Streetre. 1929-re az amerikai gazdaság egyes területei már gyengültek, a bankrendszer sérülékenységei pedig a válság kibontakozásával egyre nagyobb jelentőségre tettek szert.
Az eredmény veszélyes kombináció lett: magas várakozások, drága eszközök, széles körben elterjedt tőkeáttétel és egyre törékenyebb gazdaság.
Már csak egy kiváltó okra volt szükség.
A fekete hét: hogyan zajlott le a krach?
Ez a kiváltó ok 1929 októberében érkezett meg.
Miután szeptemberben rekordmagasságba emelkedett, az amerikai tőzsde egyre ingadozóbbá vált. A befektetők kezdték megkérdőjelezni, hogy a részvényárfolyamokat alátámasztják-e a gazdasági fundamentumok. Az eladások felerősödtek, a bizalom pedig, amely korábban felfelé hajtotta a piacot, ellentétes irányban kezdett hatni.
Aztán jöttek a napok, amelyek beírták magukat a történelembe.
A fekete csütörtökön, október 24-én hatalmas eladási hullám söpört végig a Wall Streeten. Csaknem 13 millió részvény cserélt gazdát, ami az akkori viszonyok között óriási forgalomnak számított. Vezető bankárok azzal próbálták helyreállítani a bizalmat, hogy nagyvállalatok részvényeit vásárolták fel, átmenetileg stabilizálva a piacot. A megkönnyebbülés azonban rövid életűnek bizonyult.
A fekete hétfőn, október 28-án a Dow egyetlen kereskedési nap alatt csaknem 13%-ot esett. A következő nap fekete keddként vonult be a történelembe, amikor a pánikszerű eladások felgyorsultak, az index pedig további csaknem 12%-ot zuhant, több mint 16 millió részvény forgása mellett. A legrosszabb azonban még ekkor sem múlt el.
A gazdasági válság mélyülésével a piac tovább zuhant. Az 1929 szeptemberi, 381,17 pontos csúcsáról a Dow végül 1932 júliusára mindössze 41,22 pontig süllyedt, ami nagyjából 89%-os visszaesést jelentett!
Még megdöbbentőbb, hogy az index csak 1954-ben, nagyjából 25 évvel később érte el újra az 1929-es csúcsát.
Azon befektetők számára, akik a csúcs közelében léptek be a piacra, különösen a kölcsönpénzből kereskedők számára, a következmények pusztítóak lehettek.
Ami pedig a Wall Streeten kezdődött, hamarosan sokkal többé vált egy tőzsdei krachnál.
A legnagyobb gazdasági válság és globális következményei
A nagy gazdasági világválság azért vált ilyen súlyossá, mert a problémák átterjedtek a tágabb gazdaságra és a pénzügyi rendszerre.
Az egyik legpusztítóbb mechanizmus a bankválság volt.
Ahogy a gazdasági helyzet romlott, a hitelfelvevők nehezen tudták törleszteni kölcsöneiket, a bankok pedig veszteségeket szenvedtek el. A megrémült ügyfelek rohantak kivenni megtakarításaikat. Mivel a bankok a betéteknek csak egy részét tartották készpénzben, a tömeges kivétek csődbe taszíthatták az intézményeket. Ennek eredményeként az Egyesült Államokban végül több ezer bank zárt be a válság idején.
Az átlagemberek számára a következmények kegyetlenek lehettek. Szövetségi betétbiztosítás akkor még nem létezett, így ha egy bank csődbe ment, a betétesek elveszíthették megtakarításaikat. A vállalatok eközben csökkenő kereslettel és a hitelekhez való korlátozott hozzáféréssel néztek szembe. A cégek visszafogták a termelést, bércsökkentést hajtottak végre, vagy teljesen bezártak. A munkanélküliség az egekbe szökött.
Ez azonban nem csupán amerikai válság volt.
A világgazdaságot a kereskedelem, a hitelezés és a nemzetközi monetáris rendszer kötötte össze. Ahogy az amerikai gazdaság összezsugorodott, a nemzetközi hitelezés visszaesett, az import iránti kereslet pedig gyengült. Máshol is bank- és valutaválságok jelentek meg, a protekcionista intézkedések pedig tovább rombolták a globális kereskedelmet.
A válság végigsöpört Európán és a világ más részein is, bár súlyossága országonként eltérő volt. Következményei ezért messze túlmutattak a zuhanó részvényárfolyamokon. Ide tartozott az elvesztett munkahelyek, a csődbe ment vállalkozások, az eltűnt megtakarítások, a szegénység és a gazdasági bizonytalanság évei.
Emellett megváltoztatták azt is, ahogyan a kormányok a pénzügyi piacokról gondolkodtak.
Hogyan változtatta meg a nagy gazdasági világválság a globális pénzügyi piacokat?
Az 1930-as évek előtt az amerikai pénzügyi piacok egészen más szabályozási keretek között működtek. A vállalati közzétételi követelmények kevésbé voltak kidolgozottak, a szövetségi felügyelet korlátozott volt, az olyan gyakorlatokat pedig, mint a piaci manipuláció, nehezebb volt megfékezni.
A válság ezen változtatott.
Az 1933-as értékpapírtörvény (Securities Act) új közzétételi követelményeket vezetett be a nyilvánosan kínált értékpapírokra, és a csalás, valamint a megtévesztés visszaszorítását célozta.
Egy évvel később az 1934-es értékpapír-tőzsdei törvény (Securities Exchange Act) létrehozta az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletet (SEC), egy szövetségi szabályozóra bízva az értékpapírpiacok felügyeletét.
A bankszektor is átalakult. Létrehozták a Szövetségi Betétbiztosítási Társaságot (FDIC) a jogosult bankbetétek védelmére, orvosolva ezzel a válság által feltárt egyik alapvető problémát: amikor az emberek féltek megtakarításaik elvesztésétől, a bankrohamok felgyorsíthatták a pénzügyi válságot.
A nagy gazdasági világválság az Egyesült Államokon messze túl is befolyásolta a gazdaságpolitikát. A kormányok és a jegybankok egyre inkább felismerték, hogy a súlyos pénzügyi válságok aktív beavatkozást igényelhetnek, ahelyett hogy egyszerűen megvárnák, amíg a gazdaságok maguktól korrigálnak.
A mai pénzügyi rendszer természetesen nem immunis a válságokra. Számos olyan mechanizmust azonban, amelyet a befektetők ma már magától értetődőnek tekintenek, például a szigorúbb közzétételi követelményeket, az értékpapír-piaci szabályozókat, a betétbiztosítást és az erősebb pénzügyi felügyeletet, az 1930-as évek tanulságai formálták.
A nagy gazdasági világválság nem pusztán egy évtizedre változtatta meg a piacokat. Hozzájárult azoknak a szabályoknak a megváltoztatásához, amelyek szerint a modern pénzügyi piacok működnek.
Egy 20. századi krach tanulságai a 21. századi befektetők számára
A fekete kedd óta csaknem egy évszázad telt el. A piacok gyorsabbak, hozzáférhetőbbek és globálisabbak lettek. A befektetők másodpercek alatt vásárolhatnak és adhatnak el eszközöket az okostelefonjukon, óriási mennyiségű információhoz férhetnek hozzá, és sokkal könnyebben diverzifikálhatnak országok és eszközosztályok között, mint azt egy 1929-es befektető valaha is elképzelhette volna.
A nagy gazdasági világválság néhány alapvető tanulsága mégis meglepően időszerű maradt.
1. A diverzifikáció számít
Egy olyan portfólió, amely egyetlen vállalatra, ágazatra vagy eszköztípusra összpontosít, különösen sérülékeny, amikor a piacnak éppen az a szelete szenved. A diverzifikáció nem szünteti meg a befektetési kockázatot, és nem garantál pozitív hozamot, de csökkentheti az egyetlen befektetéstől való függést.
2. Az emelkedő árfolyamok nem garantálnak további nyereséget
Egy hosszú emelkedő piac (bull piac) idején az egyik legveszélyesebb feltételezés az, hogy az árfolyamok pusztán azért fognak tovább emelkedni, mert a múltban is ezt tették.
Az 1920-as évek optimizmusa szélsőséges példa erre. A közelmúlt teljesítménye befolyásolhatja a várakozásokat, a piacok azonban gyorsan irányt válthatnak.
3. A tőkeáttétel mindkét irányban működik
A befektetéshez felvett kölcsön felnagyíthatja a nyereséget, amikor a piacok a várt irányba mozdulnak. Ugyanígy felnagyíthatja a veszteséget is, amikor nem.
Az 1920-as évek margin kereskedési fellendülése jól mutatja, miért érdemes nemcsak egy befektetés lehetséges hozamát megértened, hanem azt is, mennyit veszíthetsz, és milyen kockázatokat teremt a tőkeáttétel.
4. Az érzelmi döntések sokba kerülhetnek
A nagy gazdasági világválságot mindkét véglet jellemezte: rendkívüli optimizmus a krach előtt, és rendkívüli félelem utána.
A kapzsiság túlzott kockázatvállalásra ösztönözhet. A pánik pedig meggondolatlan eladásokhoz vezethet. Ha van egy világos befektetési terved, és tisztában vagy a saját kockázattűrő képességeddel, az segíthet abban, hogy kevésbé az érzelmek irányítsák a döntéseidet.
5. Ne fektesd be azt a pénzt, amelyre rövid távon szükséged lehet
A Dow 1929 utáni tapasztalata erőteljesen emlékeztet arra, hogy a piacok sokkal tovább maradhatnak a korábbi csúcsok alatt, mint azt a befektetők várnák.
A közelgő kiadásokra vagy vészhelyzetekre szánt pénz ezért alkalmatlan lehet olyan befektetésekre, amelyeket jelentős piaci ingadozások érintenek.
6. Gondolkodj hosszú távon, de soha ne feltételezd, hogy a fellendülés garantált
Az amerikai tőzsde végül kilábalt a nagy gazdasági világválságból, és új csúcsokat ért el. A fellendülés azonban sok évig tartott, és az egyes vállalatok, valamint befektetések nem feltétlenül részesültek belőle.
A történelem azt mutatja, hogy a pénzügyi piacok megéltek már súlyos visszaeséseket és látványos fellendüléseket egyaránt. Azt azonban nem árulja el, mikor következik be a következő visszaesés, meddig tart majd, és mely befektetések állnak talpra.
Összegzés
A nagy gazdasági világválság nem ad a mai befektetőknek útitervet a következő válsághoz. A pénzügyi rendszer, a gazdaság és a szabályozási környezet 1929 óta óriásit változott. Amit viszont kínálni tud, az a rálátás.
A piacok túlzottan optimistává válhatnak. Az árfolyamok sokkal mélyebbre eshetnek a vártnál. A félelem gyorsan terjedhet. A tőkeáttétel a kezelhető veszteségeket pusztítóvá változtathatja. És még a rendkívül nehéz időszakok után is képesek a piacok és a gazdaságok végül utat találni előre.
A piaci ciklust nem tudod befolyásolni. Azt viszont igen, hogy mekkora kockázatot vállalsz, mennyire vagy diverzifikált, milyen hosszú a befektetési időhorizontod, és hogyan reagálsz, amikor megérkezik a bizonytalanság.
A történelem nem jósolja meg a jövőt. De segíthet felkészülni rá. És épp ezért a múlt befektetőinek hibáiból érdemes tanulni.
GYIK
Mi volt a nagy gazdasági világválság?
A nagy gazdasági világválság a modern ipari korszak leghosszabb és legmélyebb gazdasági visszaesése volt. Az 1929-ben kezdődő válság az Egyesült Államokból terjedt szét a világon, éles visszaesést okozva a gazdasági aktivitásban, tömeges munkanélküliséget, bankcsődöket és széles körű pénzügyi nehézségeket.
Mi okozta a nagy gazdasági világválságot?
A nagy gazdasági világválságot tényezők együttese okozta, köztük a túlzott tőzsdei spekuláció, a magas értékeltségi szintek, a széles körben elterjedt margin kereskedés, a gyengülő gazdaság és a bankrendszer sérülékenységei. Az 1929-es Wall Street-i krach napvilágra hozta és felerősítette ezeket a problémákat.
Mik voltak a nagy gazdasági világválság legnagyobb következményei a pénzügyi piacokra nézve?
A válság nyomán a Dow nagyjából 89%-ot esett az 1929-es csúcsáról az 1932-es mélypontjáig, és több ezer bank csődjéhez járult hozzá. Emellett jelentős pénzügyi reformokat indított el, köztük a szigorúbb közzétételi szabályokat, a SEC létrehozását és a szövetségi betétbiztosítást.
Mit tanulhatnak ma a befektetők a nagy gazdasági világválságból?
A nagy gazdasági világválság rávilágít a diverzifikáció, a tőkeáttétel kezelése, a hosszú távú szemlélet fenntartása és az érzelmi döntések elkerülésének fontosságára. Emellett emlékezteti a befektetőket arra, hogy az emelkedő piacok nem garantálnak jövőbeli nyereséget, és hogy még a széles körű piaci fellendülés is évekig eltarthat.